RFID valós idejű leltár

Az RFID terület olvasó a Nordic ID-tól egészen új lehetőségeket nyit meg a kiskereskedelemben érdekelt cégek számára. Folyamatos monitorozással nem csak a készletek állapotáról, hanem a vásárlókról is rengeteg információt tudhatunk meg. Az “adatbányászat” és a vásárlók viselkedésének hatékony vizsgálata eddig jobbára csak az online kereskedők privilégiuma volt. Hogyan kovácsolhatunk versenyelőnyt a folyamatos RFID alapú készletfigyeléssel?

Azoknak, akik nem követik szorosan az RFID (rádiófrekvenciás azonosítás) fejlődését, néhány szóban összefoglaljuk, hogy miről is szól az RFID terület olvasás.

A Nordic ID új RFID területolvasója folyamatosan képes “monitorozni” az árukészletet az eladótérben. A technológia érdekességét az adja, hogy az árumennyiségén kívül annak helyét, illetve mozgását is képes követni. Mindezt emberi beavatkozás nélkül, valós időben.

Valósidejű RFID leltár – hype, vagy a jövő trendje?

Jessica Saila, a Nordic ID retail szektorért felelős igazgatója így vélekedik erről: 

“Az automatizált, emberi beavatkozást nem igénylő RFID rendszerek használata hype-nak tűnhet, főként a kiskereskedelmi szektorban. Az RFID mobil adatgyűjtőket már több, mint egy évtizede használják az eladótérben sikeresen. Azonban a különféle fix RFID olvasók egy rendszerbe integrálása és az összegyűjtött adatok központi feldolgozása egy másik történet.

Az ilyesféle rendszerek nem igényelnek sok erőfeszítést a felhasználóktól az adatok összegyűjtésére. Az így nyert adatok könnyedén felhasználhatók üzleti célokra, vagy például “shop-in-shop” rendszerek fejlesztésére. És mint tudjuk, minél gyorsabban adjuk el az árucikkeket, annál nagyobb profitot realizálhatunk. Ezért az árucikkek RFID nyomon követésének képességével próbafülkéktől a kasszákig növelhetjük a hatékonyságot, a vásárlói élményt, vagy személyre szabott ajánlatokat tehetünk a vásárlóknak.”

A termékek nyomon követésével nyert adatokból tulajdonképpen a vásárlói viselkedést tudjuk vizsgálni. Ez az RFID használata nélkül gyakorlatilag nem, vagy csak igen költségesen vizsgálható egy áruházban. A vásárlók mozgása, mely polcokat látogatják, milyen termékeket tesznek a kosárba, végül azokat megvásárolják-e vagy visszateszik a polcra? – megannyi kérdés, melynek megválaszolása elengedhetetlen (lenne) az eredmények javítása érdekében.

Automatikus RFID adatgyűjtés – előny a kereskedőnél?

A jelenlegi trendeket a kiskereskedelemben az Omnichanel, InMemory, Technology/Real Time Analitycs és az IoT (Internet of Things) technológiák alkalmazása jelenti az EHI Retail Institute vizsgálata alapján. Ráadásul a kiskereskedők “információ éhsége” minden korábbinál nagyobb, a “Big Data”-ban rejlő lehetőségek kiaknázásának képessége jelentheti a különbséget a piaci szereplők eredményei között.

Az RFID információkat szolgáltat minden egyes termékről különböző szinteken az értékláncban. Egy megfelelő RFID rendszer telepítésével kielégíthető az “információéhség”, a kereskedő valós időben és folyamatosan kap információt nemcsak a pillanatnyi készletekről, de az árucikkek pontos helyéről is. Minden pillanatban, amikor az RFID adatok olvasása megtörténik, az áru “digitális lábnyomot” hagy maga után, ugyanakkor adatokat szolgáltat a háttér rendszer felé. Az adatok feldolgozásával – a készletek valósidejű láthatósága mellett – következtetéseket vonhat le a vásárlói trendekről is.

A valósidejű RFID leltár 5 előnye

  • Javítja a készletek átláthatóságát, hatékonyabb készletgazdálkodás
  • Termékválaszték, vásárlói trendek és konverziós ráták vizsgálata (különösen más Big Data megoldásokkal együtt alkalmazva)
  • Az eladótér berendezésének optimalizálása (kosár, bevásárlókocsi útvonal analízis)
  • Működési hatékonyság növélese a saját operációs folyamatok alaposabb vizsgálatának lehetősége által
  • Az egyes vásárlókra szabott marketing kommunikáció különféle felületeken

A termékek magukért mesélnek

Mi lenne, ha maguk az árucikkek mesélnék el éppen hol vannak, amikor kérdezzük őket? Az RFID területolvasóból kialakított automatikus leltár rendszerek éppen ezt nyújtják.

Ez a gyakorlatban annyit tesz, hogy egy kijelölt területre telepített fix RFID olvasó (rendszer) folyamatosan monitorozza a célterületet. A területen található termékek RFID azonosítói alapján a termékek maguk “mondják meg” éppen hol vannak, vagy ami ennél talán fontosabb, hogy éppen merre mozognak. Ez alapján könnyen megfigyelhetők a nem mozgó termékek, illetve “feltérképezhető” a mozgó termékek útvonala az eladótérben. Az adatok analízise alapján értékelhetők a vásárlói viselkedések, felrajzolhatók az aktuális trendek.

A termékek magukért mesélnek

Hogyan növelheti az RFID az értékesítést?

Sok piaci szereplő a kiskereskedelemben egyaránt üzemeltet online webáruházat és “off-line” (fizikai) áruházat. Hogyan tehető hasonlóan interaktívvá a vásárlás a fizikai áruházban? Hogyan lehetne ugyanazokat az eszközöket alkalmazni mindkét értékesítési csatornában?

Egy webshopban pontosan látjuk, hogy mit tett a kosárba a vásárló, így könnyen ajánlhatunk neki upsell terméket, vagy adhatunk kupont egy kapcsolódó termékhez. Hogyan tehetjük ezt meg egy szupermarketben?

Az RFID lehetőséget biztosít, hogy belelássunk a vásárló kosarába egy fizikai áruházban is. A vásárlói kommunikációs felület (például egy kijelző, kioszk, stb) mellett elhelyezett RFID olvasó lehetőséget biztosít, hogy pontosan lássuk, mit tett a kosarába a vásárló. Így hasonlóan az online áruházhoz upsell terméket javasolhatunk, vagy felhívhatjuk a figyelmet a futó promóciós ajánlatokra.

Meglepő módon a The Retail Bulletin vizsgálata alapján kiderül, hogy a vásárlók 80% anélkül távozik az áruházból, hogy bármit is vásárolna. Nem nehéz belátni, hogy amennyiben ugyanazok a technikák a rendelkezésre állnak, ami az online shopok esetén kosárelhagyás csökkentésére, milyen mértékben segít javítani az arányokat. Ehhez azonban minél több információra van szükség.

Beépített RFID olvasó, iBeacon és egyéb “trendi” eszközök – merre halad a világ a kereskedelemben?

Az iBeacon az Apple által fejlesztett és 2013-ban bejelentett protokoll, mely alacsony energiájú Bluetooth transzmitterek segítségével az egyes vásárlók mozgását képes figyelni. Az iBeacon szabványú mobiltelefonok és más mobil eszközök (tablet, PDA stb.) azonosítják magukat, amikor egy beacon (olvasó) előtt elhaladnak. Mivel a vásárló is ismert az egyedi azonosító alapján, az elhelyezett kommunikációs felületen egyedi ajánlatokról és promóciókról kaphat értesítést. Ez a felület lehet egy LCD monitor, de akár magán a mobil eszközön is megjelenthet az ajánlat.

Az online áruházak a működési mód (virtuális viselkedés, szoftveres környezet) számos adatot képesek gyűjteni a vásárlókról. Egyszerűen analizálható, hogy milyen terméket néz meg a vásárló, milyen sorrendben nézi meg a termékeket, beteszi-e végül a kosárba, leadja-e végül a rendelést.

A fizikai üzlettel (is) rendelkező vállatok számára az elérendő cél az, hogy az online áruházakhoz hasonló információkat kapjanak a vásárlókról, a vásárlói szokásokról és viselkedésről.

Az offline áruházak esetében egyértelműen kirajzolódik a trend, hogy minden olyan technológia – közte az RFID – mely segít közelíteni az online áruházak analitikus lehetőségéhez robbanásszerű elterjedés előtt áll. Big Data-ban rejlő lehetőségek kiaknázásába érdemes a kiskereskedőknek beruháznia, hiszen az üzleti eredményeket nagymértékben befolyásoló eszközről beszélünk! Azok a piaci szereplők, melyek az elsők között élnek a lehetőségekkel, jelentős versenyelőnyt kovácsolhatnak a lemaradókhoz képest.

Ajánlatkérés